A vulkanikus
Cserhát
Ezt
a pár sort ajánlom mindazoknak, akik szeretnék megtudni, hogy kik is ők, és
hol is vannak ebben a világban
Tartalom
Alapvetés
Legelőször is szeretném megindokolni, hogy miért épp ezt a területet választottam.
Ez nem okoz nagyobb nehézséget, hisz jómagam Szirákon, Nógrád-megyében születtem.
Egyik szomszéd falunk -egy zsáktelepülés, alig 500 lakossal- Bér, melynek határában
található a "Béri kőcsúszda" ami mindig is megmozgatta a fantáziámat, ahányszor
csak meglátogattam. Érdekelet, hogy miért, mikor és hogyan alakult ki? Miért
olyan, amilyen? Miért van kint a tábla, hogy "természetvédelmi terület"? Miért
olyan fontos ez a néhány szikla, amit -ahogy hallottam- andezitnek hívnak? Másodsorban
azért választottam, mert tanár szeretnék lenni. Vágyam és célom, hogy tanítsak.
Szeretnék én az előző bekezdésben föltett kérdéseknek magam megfelelni - másoknak.
Szertnék a gyerekeknek éléményt, és tájékozódási pontot adni, hogy hol és hogyan
élnek, éljenek ezen a Földön. És úgy gondolom, hogy a (leendő) tanulóimat a
fantáziájuknál fogva kell megragadnom, és mi lehet erre alkalmasabb, mint egy
vulkáni hegység? Szeretnék nekik pédákat is adni, ezért két "jelenséget" közelebről
is megvizsgáltam. Végül pedig azért, mert kihívást jelentett ez a terület: ritkán
kutatott, alig ismert, és elmaradott tája az országnak, noha ezért majdnem a
munkám is kudarcba fulladt. Célom tehát, hogy a Cserhát vulkanosságáról egy
átfogó, magyarázó képet kapjak, illetve adjak.
A
kutatásról
De a térség kikutatlansága régebről fakad, a tények, és száraz adatok
alapján próbálom ezt érzékeltetni. Segítségül -áltudományos jelleggel, inkább
csak utalásféleképp-, bemuattnám, hogy a nagy földrajztudósok mennyit oktattak,
oktattattak a tájról: HUNFALVI J, 1886.: Magyarország természetföldrajza: a
Cserhát egésze 5 oldalnyi a 888-ból, PRINCZ Gy. 1914.: Magyarország földrajza
című művében szó sem esik a Cserhátról, a Bükk után a Mátra következik, CHOLNOKY
J. 1929.: Magyarország földrajza című művében mindösszesen 6 mondat foglalkozik
a Cserháttal, míg az írás 106 oldal terjedelmű, végül álljon itt LOVÁSZ Gy.
1997.: Magyarország természetföldrajzában már 5 oldalnyi ismeret van, a 270
lapos egyetemi tankönyvben. Messze van tőlem, és a látszatát is szeretném elkerülni
(komikus is lenne), hogy bírálok bárki geográfust, egyszerű másodéves hallgatóként,
csupán három dologra szeretnék ezzel a statisztikával megvilágítani: · egyrészt
azt, hogy a "Magyarország kistájainak katasztere" (1990) szerint a Cserhátvidék
egyike a 33 középtájnak, illetve benne 12 kistáj van az ország 230 kistájából,
és így több figyelmet is érdemlene; · azt, hogy megjegyezzem a "növekvő tendenciát",és
végül arra, hogy a szakirodalomban (amennyire én meg tudom ítélni) komoly hiány
van egy korszerű Cserhát természetföldrajza témájú tanulmányra. Ezzel a címmel
LÁNG Sándor írt utoljára, 1967-ben, immáron 35 éve.
Kutatástörténet
A terület földtani kutatása 180 éves múltra tekint vissza.
Általános
jellemzés
A Cserhát-"hegység" elnevezést még a szorosabb értelemben vett hegységterület
sem érdemli meg, mert elég nagy kiterjedésű részletei még a 300 m absz. magasságot
el nem érő völgymedencékkel és széelesebb völgyekkel tagolt laposfelszínű hegységperemi
dombvidékeihez csatlakoznak. Ilyen alacsony dombvidék még a terület közepén,
illetve a magasabbra emelkedő hegységrészek között is több helyen akad. Az 500
m-es magasság alapjául szolgáló középhegységi szint fölé pedig csak alig néhán
%-a tartozik a tárgyalásra kerülő területek.
A Cserhát elnevezés eredetileg talán nem is a z egész mai értelemben vett hegységre vonatkozott, hanem csak a Galga forrásvidéktől közvetlenül Ny-ra, Kisecset és Szécsénke közöti 349 magas dombra.
A hegység szorosabb értelemben vett része az É-i sz. 47° 40' és 48° 15' a K-i h. 19° és 19° 30' között fekszik.
A
térség földtörténete és felszínfejlődése
Mai arculata hosszú földtörténeti fejlődés során alakult ki. Mintegy 200 millió
éve a felsőtriász korszakban itt hullámzó tengerben rakódtak le a Nyugati-Cserhát
mészkövei, amelyeket ma Csővár és Romhány környékén láthatunk. A tengeri állapotot
követően a terület kiemelkedett és feltehetően hoszzú-hosszú időn át túlnyomórészt
szárazulat volt, erőteljes felszínlepusztulással, hiszen a felső-triásztól a
felső eocénig terjedő kb. 160 millió év terjedelmű időintervallumból semmiféle
kőzet nem maradt fenn.Kb. az ottnangi korszakban megindult egy többfázisú, hatalmas
vulkanosság, amely területünk arculatát teljesen átlakította. A többmillió éven
át tartó tűzhányótevékenység során időnként heves kirobbanások játszódtak le,
óriási törmelékanyagot röpítve a levegőbe; ebből keletkeztek azok a gyakran
nygy vastagságú riolit-, riodácit- és dácittufa-tömegek, amelyek többnyire fehéresen
vakítő csakjai sokfelé ma is kibukknakanak (Itt ellentmondásos kerül Tanárúr
leírása HÁMOR G. (1985.) munkájával: aki az első tufaszórásra enyhe, kitörés
nélkül is vulkanosságot jelöl, amire több bizonyítékot is hoz, úgymint azt,
hogy a rétegben nem található szálló por, nincsenek betelepült üledékek, illetve
nem lehet, hogy néhány szállítókürtőn át érkezett volna ilyen egyelnletes borítással
a riolittufa, így ő kitrörési központok helyett a vetők melletti vulkánoságot
említ) pl. Kazár, Kisterenye, Tar, Szentkőt, Bér környékén. Máshol a kárpáti,
de főképp a bádeni korszakban (kb. 17, illetve 15 milió éve) óriási tömegű,
főleg andezites láva ömlött a felszínre, hatalmas, a mai szicíliai Etnához hasonlító,
2500-300 m körüli magasságú tűzhányókat építve fel; ezel maradványai a Cserhát
vulkanikus eredtű része. Erre pedig (LÁNG S. 1967.) egy eltérő vélemény: "Nem
is lehet itt talán egyetlen olyan pontot sem kijelölni, ahol eredeti formájában
nagy kiterjedésű rétegesvulkán lett volna."
A
helyi vulkanosságról
A rézsútos andezitoszlopokból álló bányafalak alá omlott, összetört kőzethalmokban
kedvünkre válogathatunk a mélybarnában, feketében játszó, sárgásbarnás vas-oxid
„bőrrel” bekérgezett szebbnél szebb piroxénandezit-darabokban.A Cserhát felépítésében
azonban nem egyeduralkodók a vulkáni kozetek. A hegység nyugati térfelén például
olyan trópusi tengeri eredetu triász idoszaki mészkobol kialakult rögök találhatók,
mint a Naszály, a Csővár vagy a Nézsa. A Központi-Cserhát zömét viszont többnyire
andezitbol álló, 15-20 millió éves vulkáni anyagok alkotják. Ezek – ellentétben
a szomszédos Börzsönnyel és Mátrával – többségükben nem kitörések révén kerültek
a helyükre. A sajátos kifejlődésu kőzettestek a mátrai vulkánossággal összefüggésben,
különféle üledékek tektonikus hasadékaiba történő lávabenyomulások lehűlése
során szilárdultak meg és csak az üledékrétegek lepusztulása után bukkantak
a felszínre. (A népszerűsítő irodalom ennek kapcsán szívesen beszél hasadékvulkánosságról,
jóllehet ezt a megjelölést a szétnyíló kőzetlemezek óceánfenéki és Izlandon
előforduló bazaltvulkánosságára kell vonatkoztatni!) Ezek azonban csak foszlányokban
maradtak meg és főleg Buják, Hollókő, Ecseg, Bér, Herencsény környékén lelhetők
fel. A vulkáni képződményeket a későbbi kéregmozgások rögösen feldarabolták,
kiemelték, mint például a Szanda és a Mulató-hegy esetében, vagy medenceként
a takarórögök közé süllyesztették (Alsótoldi-medence, Cserhátszentiváni-medence).
A Központi-Cserhát (így a Berceli-hegy és a Szanda) andezitje többféle sajátossággal
jellemezhető. Először is piroxénandezitnek neveztetik, bár ez nem különleges
sajátosság. A piroxén (utalás a görög pyro = tűz szóra) több, mint húszféle
szilikátásvány – az úgynevezett piroxéncsoport tagjainak egybegyűjtő elnevezése.
A piroxénandezit sokféle összetevője közül a színes ásványos elegyrészben éppen
a piroxéncsoportba tartozó szilikátok vannak túlsúlyban. (Ezek a cserháti andezitben
mikroszkopikus méretuek.) Innen ered tehát e kozet névmagyarázata. A cserháti
piroxénandezitek feketés színét a bennük lévo földpátok üveg- és/vagy magnetittartalma
okozza. A szandai andezit üvegében mindezen kívül tus megjelenésu, vas-titán-oxid
tartalmú ilmenitzárványok is találhatók, ez rendkívül ellenállóvá teszi a kozetet.
Mindezek ellenére a kiömlési kozetek csoportjában az andezitek csak a közepes
szilíciumtartalmúak (53-64 százalék) közé sorolhatók. (A galyatetoi dácit, vagy
a Zempléni-hegyvidékben elterjedt riolit lényegesen szilíciumgazdagabb, ami
ez utóbbi kozet folyásos szerkezetében, vulkáni üveggé – perlitté, obszidiánná
– való alakulási hajlamában is megmutatkozik.) A cserháti andezitek leghíresebb
sajátossága az oszlopos elválás. Az oszloposság kialakulása (a leginkább elfogadott
elmélet szerint) a kozetláva hulésével, vízvesztésével és megszilárdulásával
egy idoben lezajló változás. Lényege az, hogy a hulési folyamat bizonyos pontok
körül, elméletileg kör alakban egyenletesen halad elore. Az egymást metszo körök
között fellépo húzófeszültség (zsugorodási feszültség) elválási lapokat hoz
létre. Ennek leggyakoribb (és a lehetőségek szerinti leggazdaságosabb) változatai
a hatszög-keresztmetszetű oszlopok. Az oszlopok átmérőjének méretéből, illetve
a határoló lapok számából következtetni lehet a hulési folyamat idotartamára.
A nagyobb oszlopátméro és a hatszögletuség a lassúbb hulést jelzi. (Hasonló
módon errol árulkodik a kozetszövetet alkotó kristályok mérete is: a nagyobb,
szabad szemmel látható úgynevezett fenokristályok rendszerint lassú hulés során
a még olvadt kozetalapanyagban fejlodnek ki.) A cserháti hasadékok mélyén lejátszódó
hulés olykor emberderéknál is vaskosabb oszlopok kialakulásához vezetett. A
hulés-kikristályosodás folyamatát többek között a szilíciumtartalom is befolyásolja.
Elsosorban a kisebb szilikáttartalmú kozetek, így a bazalt és néha az andezit
is hajlamos oszlopos elválással járó hulésre. Amíg oszlopos elválású bazaltok
boven akadnak országban-világban (ezekre példa lehet a Nagy-Hegyestu a Balaton-felvidéken),
az andezitek között a jelenség jóval ritkább. (Jómagam Törökországban, az Észak-anatóliai-hegység
keleti térfelén láttam említésre méltó kifejlodéseket.) Az oszlopos elválású
cserháti andezitek között a hatszögeseken kívül az öt- és négyszöges típus is
igen gyakori. Az utóbbiak gyakran téglalap keresztmetszetu, centiméteres-deciméteres
nagyságrendu, a lepusztulás vagy a kobányászat jóvoltából szalagszeru hasábok
rendszerében bukkannak a felszínre. A Berceli-hegy bányaudvarából kivert bennünket
az eleredo eso, így kerülhettünk ismét beszéloviszonyba a muszaki vezetovel.
Azt indítványozta, hogy az eso elálltával tegyük át vizsgálódásunk színterét
a szemközti Szanda-hegy jelenleg nem üzemelo kobányáiba. Tudtuk, hogy az ottani
andezitoszlopok még szebb kifejlodésuek. (Útbaigazítónk azonban sem a Szandavár
körül nemrég létesített geológiai tanösvényrol, sem a béri Nagy-hegy görbült
andezitjeirol nem tett említést. Egyikükről semmit, másikukról csak keveset
tudtunk.)
Geomorfológia
Bővebben a vulkanikus hegységi foromákról szeretnék írni:
Litosztratigráfia
Véleményem szerint nagyon jól látatja a terület fejlődését, tagolódását mint
időben, mint térben. Csak a vulkanikus eredetűeket sorolom föl.
Gyulakeszi Riolitufa formáció
alsó-miocén, ottnangi, a szávai orogén cilkus eredménye
Ez őrizte meg a fatörzsöt Ipolytarnócon. Mintegy 19,5 millió évvel ezeleőtti,
az első, nagy vulkáni működésnek a nyoma. Ugyane szórásnak a nyomát találhatjuk
meg Kazár badladjában, amit a helyi nyelv "fejérkőnek" hív.
Hasznosi Andezit formáció
középső-miocén, kárpáti, a stájer orogén cilkus eredménye
Észak-Nyugati Mátrában, Hasznoson láthatóak a legszebb felszíni feltárások.
Vanyarci fúrásokban 3-10mm-es tufagalacsinokat (pelliteket, PANTÓ G. 1962) találhatunk,
ám Galgagután: 5-8 cm-es bombák is, sőt a legnagyobbak 40cm-esek is lehetnek.
Legszebb felszíni feltárásai: Hasznos, Galgaguta, Alsótold községek közelében.
Tari Dácittufa formáció
"középső riolittufa" középső-miocén, kárpáti, a stájer orogén cilkus eredménye
Idősebb Noszky 1912 kezde felismerni a három tufa szórást Max. darabok 15cm
(galgaguta felszíni szelvény) kevés biogán maradvány Elterjedése az egész vulkanikus
Cserháton kimutatható, nagyobb tömegekben: Tar-Hasznos, Jobbágyi, Sámsonháza,
Cserhátszentivány, Kutasó, Bercel, Galgaguta, Fót. Legszebb a tari fehérkő-bánya.
A kutatások máig nem bírkóztak meg az ún. "áthalmozott tufák" problámájával,
de közel a kérdés teljes tisztázása.
Mátrai Vulkanit formáció
felső-miocén, badeni, a lajtai orogén ciklus eredménye
HÁMOR G. (1974) két részre osztotta: sztrato illetve fedő sorozatra, összetétele:
56% tufa, 22% agglomerátum, 11% láva+üledék. Nagymértű vulkáni bombákat találhatunk
benne: Taron, mintegy 100cm-nyiek is, Nógrádszakállon maxiumum 25 cm-esek A
nagy vastagságú, tenger alatti lávaelöntések közé dácittufák települtek KOLOVICS
I. et al. (1971) szerint három-három piroklasztikum/láva réteg települ egymásra,
azaz a Mátrai Vulkanit Formáció három nagyobb működési fázis által létrehozott
sztratovulkáni sorozat. Az utolsó andezites fázis részben szubvulkáni állapotban
maradt meg, a telérei ÉNY-DK irányúak. Széltük 35-50m, helyenként 100-300 is,
utóbbiknál gyakori az oszlopos kifejlődés (Szanda, Bercel, Bér) Ehhez a vulkáni
működéssorozathoz kapcsolódik az Osztrovszki-hg. is, csak az szárazföldi fáciesben
jött létre, míg a Cserhát inkább sekélytengeriben, melyet az üledékben talált
vulkáni bombák is bizonyítanak (Mátraszőlősi Fehérkő-bánya lajtamészkövében,
Vitális I. (1915), illetve Kincsespusztán a riftmészkőben, Bartkó (1952) ).
Elhatárolása fölfelé-lefelé egyaránt tengeri formációk által. Elterjedése: Zagyva-völgyében,
Tepke (567 m), Bézma (513m), Cserhátszentiván, Dobogó területén illtve Nógrádszakáll,
Püspökhatvan környékén; felszínen Sámsonházán, a várhegyi kőfejtőben, tari Csevicés-völgyben,
Nógrádszakállon, a Vár-hegyen, Hollókő Vár-hegye illetve Szanda, Bercel, Bér
kőfejtőjében.
Galgavölgyi-riolittufa formáció
„felső riolittufa" felső-miocén, szarmata
A réteg vastagsága 2-5 m, a kitörés közelében 10-30 m, nyíltvizi kifejlődésekben
néhány deciméter, jelentősen függ a hajdani kitörési központ közelségétől. E
formációnak szép felszíni föltárása van Mátraverebélynél, a Szent-kúti forrástól
északra, ahol a Rákosi Lajtamészkő formációt töri át a tufaagglomerátum.
A
vulkanikus Cserhát tájai
Munkám témájának jellegénél fogva nem lehet a szokott kistájra - középtájra
behatárolni a vizsgált területet, ez NOSZKY J.(1940) fölosztása szerint: főként
a Bercel - Bér - Buják - Ecseg - Mátraszöllős - Sámsonháza - Hollókő - Herencsény
fáltal határol Középső-Cserhát, az Acsa - Galgatuta vonalon lévő Kopasz (vagy
Északnyugati)-Cserhát, illetve egy-két jelentéktelen, kipreparálódott takaróroncsa
miatt az Ecskendi-rögvidék (vagy dombság)
A Keleti-Cserhát kistájcsoporton belül a Központi-Cserhát a legnagyobb és egyik legváltozatosabb kistáj, amely teljes egészében Nógrád-megye területére esik. Magassága átlagosan nem túl nagy, de a különbségek jelentősek, hiszen fölépítésében egyaránt jelentős szerepet játszanak az egykori miocén vulkáni takarók ÉK-DNYi törések mentén földarabolt, egyenlőtlenül kiemelt, gyakran lépcsők sorozatával elkönülő nagyobb, összefüggő darabjai, ill. kisebb roncsai, a hasadékkitöltések és a telérek kipreparált gerincei, valamint a vulkáni képződmények közti, oligocén-micén üledékeken kialakult, változó kiterjedésű medencék és jellegzetes rövid, szűk áttörésű völgyek. Legmagasab pontjai a Tepke (586 m, kilátótornyából csodálatos a panoráma) és a Bézma (513 m) a vulkáni vonulatban láthatók. A több mint 1/3 részében még ma is erdősségekkel fedett kistáj számtalan látnivalóval, földtani és természeti értékekkel rendelkezik, melynek egy része már védelem alatt áll. Látványosak a Kis-Zagyva és a Szuha epigenetikus szurdokvölgyei is Sámsonházánál, illetve Cserhátszentivánnál, Nagybárkány határában pedig a Nádas-tó tőzegmoha lápja különleges érdekesség. Sajnos a világörökséghez tartozó Hollókő falut leszámítva ez a terület - főként az infrastruktúra fejletlensége miatt - korántsem annyira ismert és látogatott, mint azr szépségei és értékei indokolnák.
Dél-keletebbre az Ecskendi-dombság terül el, amely szinte teljes egészében megszabadult egykori andezittakarójától.
Északi-Cserhát K-DK-i peremén is találunk vulkanikus nyomokat, a kisebb andezitfoltokat. Itt magasodik a kistájcsoport legszebb látnivalója, a várrommal koronázott Szanda-hegy vulkáni hasadékkitöltése. A nagyobb Szécsényi-dombság alapvetően hasonló fölépítésű, de jóval változatosabb arculatú, ugyanis területét beháózzák a kipreparált andezittelérek hosszú, keskeny vonulatai, köztük a leghosszabb (16 km) a bencúrfalvi kettős telér. Kisgéc határában egy fölhagyott kőbánya föl is tárja egy ilyen telér belsejét.
(HORVÁTH G. 2000, NOSZKY J. 1940)
A béri kőcsúszda
-PRAKFALVI Péter után-
A béri Nagy-hegy vulkáni kúpjának alapja a mintegy 20 millió évvel ezelőtt kezdődő robbanásos vulkáni működés következtében született. A kőzet java részét összecementálódott vulkáni por és hamu alkotja, amiben szinte úsznak a nagyobb, salakos megjelenésű vulkáni bombák. A mellékkőzet kiszáradásával a törmelékszórás lecsillapodott, mivel a robbanásokat előidéző gőz keletkezése is megszűnt. A hasadékot láva töltötte ki, ez pedig ott kőzettelérként megmerevedett, majd a további hűlés során oszlopos formát öltött, a Nagy-hegy sziklagerincét alkotva.
fotó: Bojtár Ottó
A Cserhát szívében megbúvó Bér igazi földtani kuriózummal büszkélkedhet. A világviszonylatban is ritka képződményeket, a hajlott andezitoszlopokat csak a nyolcvanas évek végére tárta fel a kőbányászat, így létezésük igazából még a honi természetjárók körében sem ismeretes. Aszód irányából közelítve meg a vidéket, először dombok váltják fel a majdnem síkvidéki területet, majd – a Cserhát belseje felé közeledve – egyre magasabb hegyek látványa tárul elénk A béri Nagy-hegy párját ritkító természeti látványossága egy északnyugati és délkeleti irányú, mintegy 5 kilométer hosszúságú telérnek a része. A terület első, részletesebb földtani feldolgozása 1892-ből származik. Schafarzik Ferenc geológus A terepi felvételeket 1881 és 1885 között végezte. Miután a mintákat feldolgozta (a kőzeteket nem csupán makroszkóposan írta le, hanem mikroszkóposan is megvizsgálta azokat), eredményeit 1892-ben közreadta. Igen részletes leírásából két dolgot kell kiemelnünk: a Nagy-hegyről szólva megemlíti a kőtengerek jelenlétét és az ettől nyugatra található „harántoszlopos elválású” andezitet. Ez a kibukkanás napjainkban is megtalálható, noha egy részét azóta kőbányaként hasznosították. Schafarzik részletesen bejárta a terepet és alapos megfigyeléseket végzett, ám semmit sem ír a hajlott oszlopokról. Okkal feltételezhetjük, hogy a hajlott oszlopok akkoriban még nem voltak a felszínen, azokat csak a századforduló után megkezdett kőbányászat tette fokozatosan láthatóvá az úgynevezett Holczer-bányában. Ott a termelés a nyolcvanas évekig folyt, de csak időszakosan. A kibányászott kőből szinte kizárólag sírkőobeliszket készítettek. Az andezitről gyorsan elterjedt, hogy csiszolt formájában vetekszik a svéd fekete „gránittal”, ezért gyakran ilyen néven is került forgalomba. Erre a kiváló tulajdonságára először valószínűleg a helybeliek figyeltek föl a bányatulajdonos Holczer idejében. A több évtizedes bányászat ellenére még az 1970-es években készült bányadokumentációk szerint sem észleltek az andezit hajlottságára utaló nyomokat. Az első hiteles, az íveltségről tényszerűen beszámoló adat egy 1981. évi leírás. A bányafal minden valószínűség szerint abban az időben érte el azt a részt, ahol már szembetűnővé vált az oszlopok görbesége. Ezek után gyorsan peregtek az események, aminek végeredményeként a bányát bezárták, majd a területet védetté nyilvánították. Ez utóbbinak a létrejöttében meghatározó szerepe volt annak a szakvéleménynek, amelyet Varga Gyula, a Magyar Állami Földtani Intézet geológusa írt. Ebben Varga kiemelte, hogy az ilyen földtani képződmények világviszonylatban is nagyon ritkák, s emiatt a területet feltétlenül védelemre javasolta.
Mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor az esőzések után a felázott agyagos iszap a kiszáradás következtében – többé-kevésbé szabályos formában – összerepedezik, s a felületén öt-, hat- és hétszögletű síkidomok alakulnak ki. Hasonló rajzolatok jelennek meg a nagy felületű vakolaton, aszfalton, a kemencék tégláin és különféle – kihűlőben levő – vulkáni és magmás kőzeteken. A felületi síkidomokhoz társuló oszloposság a bazaltban (a kicsi szilícium-dioxid-tartalmú lávakőzetben) a leggyakoribb, már ritkább az andezitben (az átmeneti lávakőzeten) és legritkább a riolitban (a nagy szilícium-dioxid-tartalmú lávakőzetben). A repedéshálózatot létrehozó erők a kiszáradás, illetőleg a lehűlés során fellépő zsugorodási feszültségek. Ezek olyan óriási erővel képesek feszíteni a kőzetet, hogy azokban hasadások, repedések keletkeznek, mégpedig a lehűlési front továbbhaladásával egyre mélyebbre hatolva. A legtöbb repedés, azaz elválási felület hatszögletű oszlopokat „farag ki”. A hatszögű forma kialakulása összefügg a fizika egyik általános törvényével: a természeti folyamatok a legkisebb energia „felhasználásával” mennek végbe. Ahhoz, hogy példánkban ez érvényesüljön, két föltételnek kell teljesülnie: a kőzet széthasadásakor az oszlopok illeszkedése hézagmentes, az egységnyi tömegre jutó felület pedig a lehető legkisebb legyen. Ez utóbbinak ugyan a hengerforma megfelelne, ám a hengerek nem tudnak egymással hézagmentesen illeszkedni. Matematikailag igazolható, hogy a henger után a hatszögletű oszlopnak van a legkisebb – az egységnyi tömegre vonatkoztatott – fajlagos felülete (az egyenes hasábok között), s az ilyen oszlopok egyszersmind hézagmentesen illeszthetők egymáshoz (gondoljunk csak a méhviasz sejtjeire). Az oszlopok keletkezésének módját többféleképpen magyarázzák, de ezek az elméletek abban mind megegyeznek, hogy az az erő, amely létrehozta őket, a már említett zsugorodási feszültségből adódott. Az oszlopok merőlegesek arra a felületre, amely őket hűtötte. Ez utóbbi következményeként alakul ki a hajlott szerkezet is. A hajlott oszlopok a gerincen található, déli irányba dőlő oszlopokkal érintkeznek. A két különböző irányú oszloposság valószínűleg a földkéreg mozgásai következtében csúszott egymásra. Minthogy a lávakőzetek közül a bazaltok hajlamosak leginkább az oszloposságra, valószínűleg ezzel függ össze az is, hogy bazaltokból ismerjük a legtöbb hajlott formát. Közülük az ismertebbek a somoskai hegy (Szlovákia), a Fingal-barlang (Staffa-sziget, Nagy-Britannia), az Alcantara-szurdok (Szicília, Olaszország) és a Devil’s Postpil (Sierra Nevada, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok). Az andezitek sorában kevesebb az oszlopos képződmény, s ebből adódóan még kevesebb a hajlott forma. A béri Nagy-hegy ilyen andezitjén kívül mindenképp említésre méltó – Szepessy Gábor helyi szakember szóbeli közlése nyomán – az ilobai (Románia) hajlott andezit, csakhogy míg Ilobán az oszlopok domborúak, Béren homorúak. Az andezitoszlopok közelről
A Holczer-bányától nyugatra hatalmas kiterjedésű kopár, kisebb-nagyobb kövekből álló kősivatag alkotja a hegyoldalt. A kőtenger – a szél, víz, jég, napsugárzás hatására – a felszínen lévő andezittelér anyagából keletkezett. A meredek felszín, az elválási lapokkal tagolt kőzet megkönnyítette a kövek pusztulását, legurulását. A felaprózódás napjainkban is tart, s a folyamatosan pótlódó kőfolyás miatt a csupasz felszínen nem tud megtelepedni növényzet. A „hajlott” hegy északi és déli oldala között nem csupán a földtani felépítésben van különbség: a déli lejtőn nincsenek szépen fejlett kőtengerek. Ennek az az oka, hogy az oszlopok „fejei” az északi oldalon bukkanak a felszínre. A meredeken kiálló oszlopfejek a fagy és a gyökerek feszítő erejének, valamint a hőingadozás okozta feszültségeknek a hatására könnyedén lepattannak, letöredeznek, gyarapítva a kőfolyás mennyiségét. Ugyanakkor a déli oldal oszlopai a 15–30 fokos dőlés miatt szinte rásimulnak az ottani felszínre, így kevésbé is pusztulhatnak le. A kőtenger képződése a néhány százezer évvel ezelőtt kezdődő jégkorszakban volt a legerőteljesebb, amikor a lehűlő éghajlat a legjobban kedvezett a fagy okozta aprózódásnak. Hazánk területén akkoriban nem léteztek állandó jéggel és hóval borított területek, mivel ez a terület az úgynevezett periglaciális (jég környéki) övezetben helyezkedett el, de az évi átlagos hőmérséklete nagyon lecsökkent. 3) A hegyorr lepusztulását követően csak a déli ellaposodó és az északi hajlott, ám még fedett oszlopok maradtak meg. 4) A kőtenger és a fedő oszlopok utáni mai felszín A nagy-hegyi a Cserhát egyik legnagyobb kiterjedésű kőtengere. (Hasonló található a szandai Vár-hegy oldalában, ez szintén oszlopos andezit pusztulásából keletkezett és keletkezik ma is.) A 150 méter hosszú és mintegy 70 méter széles, változó vastagságú kőfolyás az alján 1,7 méter vastag, följebb azonban akár több métert is elérhet. Térfogata mintegy 21 000 köbméter (körülbelül 58 000 tonna). Ez a kőmennyiség – 20 méteres gerincszélességgel számolva – egy 10–14 méter magasságú hegygerincnek a lepusztulásából származhatott. Valaha valószínűleg ennyivel volt magasabb a Nagy-hegy csúcsa. A „kősivatag” általában fej nagyságú darabokból áll, de előfordulnak 0,7– 1,5 méter hosszú oszloptöredékek is. A telért az észak–déli irányhoz közelítő törések szabdalják át, s e törések mentén kisebb nyergek alakultak ki. A nyergeket övező kúpok északi részéhez szintén kőtengerek csatlakoznak, ám ezek kisebbek az említettnél. Ezeket akkor érinthetjük, ha a bányától keleti irányban végighaladunk a gerinc alatt. Az erdő és a bozótos többnyire eltakarja, de azért a meredeken kiálló sziklagerinc oszlopos szerkezete jól tanulmányozható. Általában a kőbánya felső része által feltárt majdnem függőleges és a fölötte található, déli irányba dőlő oszlopok láthatók, de a kőtengerek felszíne alatt szintén hajlott oszlopok rejtőzhetnek. A sűrű növényzet megritkítása nyilvánvalóan hozzájárulna ahhoz, hogy a terület áttekinthetővé váljon, és azt is lehetővé tenné, hogy feltáró ösvényeket alakítsanak ki rajta. A magányosan kiálló oszlopok és a fekvő hasábok közötti kirándulás olyan érzetet kelt az emberben, mintha valami megalitikus kultúra megmaradt emlékei között barangolna.
(Bér járművel csak egyetlen irányból közelíthető meg: a Dégenfeld–Teleki-kastélyról -is- híres Szirák felől. A Nagy-hegy érdekességeit a jelzett turistaúton közelíthetjük meg. A falucska templomától északnyugati irányban haladva (a Bér patak völgyének oldalában) először a zöld kereszt, majd délnyugatnak fordulva a sima zöld jelzésen haladjunk! A hegylábi mezőt-legelőt magunk mögött hagyva erdőben folytatódik az út. Hamarosan elérjük az előttünk magasodó andezittelért és az arról legurult kőtömbök sokaságát. A kőbányához és a csúcshoz a sárga jelzésen juthatunk fel. A községből megtett távolság 2,5-3 kilométer, a szintkülönbség a csúcsig mindössze 200 méter. A geológiai látványosságon kívül érdemes megtekinteni a falu határában lévő vadasparkot – benne bölények, struccok és őshonos magyar állatok.)
A sámsonházi felhagyott kőfejtő
A vulkáni kitörések alkalmával nemcsak riolit, majd andezit került a felszínre, hanem a tűzhányók törmeléket is szórtak, amely később tufává kövült. Sámsonházára menet a várhegy oldalában kőbánya mintha egy tankönyve készült volna szemlétető ábrának, úgy mutatja a két ciklus egymás utánját, de a tenger is itthagyta a "névjegyét" egy jól elkülöníthető üledékes réteg formájában. A geológiai különlegesség mellett történelmi érdekességet is kínál Sámsonháza: a kőbánya fölött, a csúcson, várrom látható, a fehér-vár vagy fehérkő-vára, amely egy II.Béla ellen pártütő főúr sasfészke volt valaha. És végül egy madártani kuriózum: a kőbánya andezithasadékaiban baglyok vertek tanyát. Jó magamam enyit írtam a Terepgyakorlati útinaplómba, 2000-ben:
"2000. 05. 17. 9:15 Megérkeztünk Sámsonházára, ahol egy miocén kori rétegvulkán belső szerkezetét láthattuk. A láva itt a rétegeken tört át. Először piroxén-andezites láva tört ki, majd riolittufát szórt, ez ismétlődött meg háromszor". Az ábrán a sámsonházai felhagyott kőfejtő szerkezete látható. A vulkáni tevékenység itt a Mátrai Vulkanit formációt hozta létre, amire Rákosi Lajtamészkő települt.
A Tepke összetört lávatakaró szerkezete jellegzetes telérsorozat repedéseibe nyomult láva. Vele párhuzamosan fut a Szandavár, ugyancsak andezitlávás, ez egy kitörési központok is ahol, szintén oszlopos elválású andezit tanulmányozható; egyúttal itt található a környék legnagyobb kőbányája is. A tanösvény sétaútja az 1976-ban védetté nyilvánított Szandavár húszhektáros környezetét fogja körül. A nagyjából egyórányi idotartamot igénylo körüljárás során kétségkívül a ritkaságszámba meno földtani értékek és tájképi látnivalók kapnak nagyobb hangsúlyt. A Szandavár-hegy tetejérol páratlanul szép kilátás nyílik az egész Cserhátra, különösképpen a közelebbi, keletre eso andezithegyekre (Nagy-mulatóhegy, Fekete-hegy, Sasbérc, Szunyog-hegy, Dobogó-hegy). Tiszta idoben a Börzsöny, a Nyugati-Mátra és a Magas-Tátra vonulatai is idelátszanak.
(UDVARHELYI K. 1968, SZILI I. 2001)
A kétágú
Szanda
-SZILI István után-
Furcsa, ősi időkre emlékeztető név ez a Szanda. Jómagam leginkább egy bogárszemű, hollóhajú kelta lány neveként tudnám elképzelni. De a név (az előbbi képviselő habitusával) talán még a honfoglalás idején is megállta volna a helyét. A valóság azonban, amint az lenni szokott, más, sokkal prózaibb. Legalábbis az etimológia szerint. Feltételezik ugyanis, hogy a Szanda a Szond személynév változata, az pedig a szláv Szud névé. Különös maga a hegy is, mert távoli sziluettje (nem alaptalanul) egyetlen tömegnek láttatja, mégis két csúcsa, két „ága” van. Az egyiknek, a nyugat felé esőnek csak a csonkja látszik, mert a többit elemésztette a kőbányászat. Ezt régebben Péter-hegynek hívták.
A másik „ág” a keleti, a magasabb, melynek 529 méter magas csúcsán egy már romnak is alig tetsző toronymaradvány számolgatja leomló köveivel a hátralévő éveket. Ez a csúcs a Szandavár. Az egész hegy mindenestül maga a Szanda. A vár (a legtöbb magyar várhoz hasonlóan) egykor fontos szerepet játszott a történelemben. Építését valószínűleg a tatárjárás kényszerítette ki, kétszáz évvel később szerepet játszott a Giąkra vezette huszita háborúkban, még később pedig a törökök ellen a végvári rendszerben. Csak rövid ideig volt a törökök kezén. A Szandára felkapaszkodók elsosorban a várhoz igyekeznek, ahol egy geológiai tanösvény jóvoltából már nem csak a „közeli” történelem, de a közérthetové tett földtörténet emlékei is feltárulnak elottük.
A tanösvény sétaútja az 1976-ban védetté nyilvánított Szandavár húszhektáros környezetét fogja körül. A nagyjából egyórányi idotartamot igénylő körüljárás során kétségkívül a ritkaságszámba menő földtani értékek és tájképi látnivalók kapnak nagyobb hangsúlyt. A Szandavár-hegy tetejérol páratlanul szép kilátás nyílik az egész Cserhátra, különösképpen a közelebbi, keletre eső andezithegyekre (Nagy-mulatóhegy, Fekete-hegy, Sasbérc, Szunyog-hegy, Dobogó-hegy). Tiszta időben a Börzsöny, a Nyugati-Mátra és a Magas-Tátra vonulatai is idelátszanak.
A jó megfigyelőkészségu túrázók azonban mindezen kívül rácsodálkozhatnak a túlnyomórészt száraz tölgyesekkel körülölelt Szanda-hegy élővilágára is. Ezekben az erdőkben már-már fatermetű, elagott sombokrok érlelgetik fanyar gyümölcseiket. Az erdő északi peremén szélgyötörte, girbegurba, termetes tölgyfa dacol a változékony elemekkel. A legmeredekebb lejtőkön és a csúcs körüli térségben értékes szilikát-sziklagyepek találhatók. Ezekben az északi fekvésű helyeket kedvelő, reliktum-jellegű védett fürtös kőtörőfű, illetve a sziklák közti hézagokban meghúzódó északi fodorka is elofordul. A kibukkanó sziklákat mindenütt színes zuzmókéreg borítja, a sziklaközök rendzináján pedig mohafajok, kövirózsák díszlenek. Nyáron kénsárga színfoltokban díszlik a sárga hagyma. A felhagyott kőbányaudvarok finomabb szemcséjű zúzalékán, de itt-ott az andezithasábok sziklaközeiben is közel két méter magas ökörfarkkórók virítanak. Ez az ösvény kifejezetten geobotanikai jellegu! A vár alatt, délkeleti fekvésben rejtozködik a talán legérdekesebb látnivaló: egy három-négy emeletnyi magasságú, kb. 75 fokos dőlésű, kőbányászkodással kibontott andezitoszlop-fal. Ellentétben a béri görbült oszlopokból álló andezitcsúszdával, ezek nyílegyenesek, rakétavetőszerűen égretörők. Hasonló, de fekvő helyzetű oszlopok erdeje lehetett a Szanda tetején a nemrég még muködő kőbánya területén is. Létezéséről az oszlopok fennmaradt csonkjai árulkodnak... (A bányaudvaron egyébként szép számmal találhatók a felhasználás szempontjából értéktelennek tekintett, görögdinnye nagyságú, gömbhéjas elválású andezittömbök, amelyek vulkáni bombaként kerülhettek egy valódi kisebb kitörés tufaanyagába. Legalábbis ezt sejteti egy bányászkodásból kényszerűségbol kihagyott félreeső, felső helyzetű tufaréteg.) A csekélyke várfalmaradványok alatti andezitkúp anyaga viszont mégis emlékeztetni igyekszik az elhíresült közeli íves oszlopokra: az itt található, inkább csak lemezekbol álló, fekvo helyzetu ál-rétegek ugyancsak ívesek. Ezek azonban mindössze néhány méteresek, így a homorú ívek mérete legfeljebb egy őskori kifeszített íjéval egyezik meg.
Az oszlopokra fenekedő kőbányászokat egy másik nagy hatalmú pusztító vezette nyomra, a jégkorszak során kialakult valóságos kőfolyam. Ezekben a kőfolyásokban a még csaknem ép felületu oszlopmaradványoktól kezdődően a további lepusztulás minden további fokozata felismerhető és tanulmányozható. Mint ahogyan a zuzmó-pionírok birtokbavételi törekvése is.
Hazánk e kevésbé szem előtti tája, Palócország rejtőzködő kincse bizonyosan megvár bennünket.
A berceli (nógrádkövesdi) kőfejtő
Jómagam látogattam e területet. A róla készített képeim nemcsak azért fontosak számomra, mert emlékeket idéznek föl bennem a látogatásommal kapcsolatban, hanem azért is, mert -amennyire én meg tudom ítélni- az okatás során, illetve az terepbejárás előkészítése során jól lehet fölhasználni - oktatási célokra. Amennyiben hamarabb szólunk a kőfejtőt üzemeltető kft vezetőségének nem tudom elképzelni, hogy nem látogathatnák meg az érdeklődők. Ám fontos, hogy jelezzük előre érkezésünket!
A napsütéses órák száma meglehtősen alacsony, átlag 1850-1900 óra/év. Évi középhőmérséklete alacsony, általában 8,5 °C és 9,5 °C közöttiek, ennél magasabb értékek csak a Cserhátalját, illetve a D felé nyitott, szélesebb völgysíkokat jellemzik, alacsonyabb pl. ÉK-en (8,0-8,5 °C) Az első fagyos nap október 10 és 15-e közé várható, ami nem túl kedvező. Csapadék nagy átlagban északon 600-620, délen 560-60 mm, érdekesség, hogy a legszárazabb hónap a március. Évente több, mint 30 zivataros nappal kell számolni, ritkán 100 mm-nyi csapadék is esik - egy nap alatt. Az uralkodó szélirány északnyugati, nyugati, átlagosan 2 m/s
A Zagyva a Tisza középső szakaszának legjelentősebb jobboldali mellékvízfolyása. Vízgyűjtőterülete a torkolatnál 5677 km2, a Tisza-medence 3.6 %-a. A Zagyva vízgyujtojének csaknem teljes hányada Magyarország területére esik, csupán 4.7 km2 fekszik a határon túl. A vízhálózat két fo vízfolyásának, a Zagyvának és a Tarnának a vízgyujtoterülete az összefolyásuknál majdnem azonos nagyságú: a Zagyváé 2082, a Tarnáé 2116 km2. A vízgyujto további jelentosebb vízfolyásai a Galga 568 km2 és a Tápió 898 km2-es vízgyujtoterülettel.(2. ábra)
Talajai nem túl jó minőségüek, a legygyakoribbak az agyagbemosó-dásos barna erdőtalajok és a részben löszön, részben nyirkon képződött barna erdőtalajok (m. kép), a csernozjom és a réti öntéstalaj ritka.
A vulkáni Cserhát területe a növényföldrajzi tájbeosztás szerint a Pannóniai (Pannonicum) flóratartományhoz, ezen belül a Mátrai (Matricum) flóravidékhez és túlnyomórészt a Nógrádi (Neogradense) flórajáráshoz tartozik. Jelentős számú védett faj található itt, de szép számmal vannak arborétumok, telepített parkok is.
(HORVÁTH G. 2000)
A vulkanikus Cserhát-hegység természetföldrajzát tekintettem nagy vonalakban át. Célom az volt vele, hogy egy átfogó képet adjak, hogy a tanárként, vagy túrázóként tudjam, hogy a táj, ami magába fogad ottlétünkkor, milyen és hogy jött létre, hogyan épül föl. Jelentős mennyiségű konkrét példát adtam, azért, hogy a földrajzi buroknak ezt a részét valóságos komplexitásban is be tudja mutati az, aki feladatának tartja, kerülve a "krétaföldrajzot".
http://lazarus.elte.hu/hun/maps/domb.htm
készítette: Puskás János
2. ábra: PAVLICS KNÉ 2000.
Terepgyakorlati képanyag - kézirat , Budapest, ELTE-TFK
Köszönettel tartozom ezért a lapért az idézett szerzőknek, de névszerint Móga János, Horváth Gergely tanáruraknak, Széger Katalinnak és Hrabovszky Ankiónak.
